RÓLUNK

RÓLUNK

A Kovács és Társa Kft. 1991.-ben alakult meg közúti árufuvarozás tevékenységgel. 2017. áprilisától pedig több évtizedes szakmai tapasztalat alapján megkezdtük lakatosipari és gumiipari termékek gyártását, amellyel működésünket két fő pillérre kívánjuk helyezni: a minőségre és a megbízhatóságra.

A tulajdonos, a vezetők, a munkatársak mindannyian elkötelezettek a vevői igények minél teljesebb körű kielégítése mellett, mely hosszú távon garantálja a sikeres és eredményes munkát.
Nagy hangsúlyt fektetünk olyan korrekt és szakmai légkör kialakítására, melyben beszállítóink, munkatársaink és megrendelőink egyaránt a legjobb eredményeket érhetik el.
Munkánk során a biztonság, a humán és környezeti értékek védelme mellett kiemelt szerepet szánunk a folyamatos technikai és technológiai fejlesztéseknek, ami a tartós eredményesség záloga. Folyamataink tökéletesítését a minőségi szemlélet és minőségi kultúra erősítésével kívánjuk elérni. Célunk: termékeink minőségén és az ehhez kapcsolódó szakmai és emberi kapcsolatokon keresztül olyan márkanév kialakítása, mely az ország és Európa határain túl is ismert és elismert.

KIEMELT TERMÉKEINK

Jelenleg gyártott termékeink túlnyomó többségét autóipari alkatrészek adják, nehézgépjárművek futóművének fém-gumi alkatrészei (ütközők, szilentek, gumirugók, stb.). Ezen kívül a befoglaló méreteinken belül mindennemű tömör műszaki gumicikkek gyártását vállaljuk, akár fém fegyverzettel ellátott gumi alkatrészeket is.

TOVÁBBITERMÉKEINK

SZOLGÁLTATÁSAINK

SZOLGÁLTATÁSAINK GYÁRTÁS

VULKANIZÁLÓ ÜZEM

VULKANIZÁLÓ ÜZEM

Jelenleg gyártott termékeink túlnyomó többségét autóipari alkatrészek adják, nehézgépjárművek futóművének ütköző alkatrészeinek vulkanizálása, de mindennemű egyedi tömör gumi alkatrészek gyártását is vállaljuk a gyárthatósági befoglaló méreteinkig (500 x 500 x 500mm / 400t). Az anyagelőkészítést gumiipari extruderrel végezzük.

LAKATOS ÜZEM

LAKATOS ÜZEM

Jelenleg gyártott termékeink túlnyomó többségét autóipari alkatrészek adják, nehézgépjárművek futóművének fém alkatrészeinek gyártása excenter prés illetve lakatosipari mélyhúzó prés (200t) technológiával. Nagy számban gyártunk egyéb vevőinknek egyedi hegesztett gépalkatrészeket.

FORGÁCSOLÁS

FORGÁCSOLÁS

Annak érdekében, hogy a vevőinket a lehető legrugalmasabban és leghatékonyabban ki tudjuk szolgálni, saját szerszámainkat megtervezzük (CAD) és helyben le is gyártjuk, amelynek alapja a szakembereink több tíz éves szakmai tapasztalata. Emellett a termékekbe épülő alkatrészek gyártásánál felmerülő forgácsolási munkálatokat is házon belül végezzük.

SZÁLLÍTÁS

SZÁLLÍTÁS

Alapanyagaink beszerzését és termékeink kiszállítását saját szállítóeszközökkel végezzük, a súlynak megfelelő kihasználtsággal 0,5 t. 1,5 t. 6,0 t. teherbírással. Korábbi főtevékenységünknek megfelelően továbbra is vállalunk belföldi közúti áruszállítást.

TANUSÍTVÁNYAINK

TANUSÍTVÁNYAINK

REFERENCIÁK

Neves európai autógyárak első beépítésre,- illetve szerviz célra szánt ütköző gumi alkatrészei, azok fém fegyverzetei. Csomagológép gyártó cég gépalkatrészeinek gyártása, egyéb fémszerkezeti munkák.

VÉLEMÉNYEK

ÜGYFELEINK MONDTÁK

Vevői elégedettség kérdőívünk alapján mindenütt kiváló minősítést kaptunk.


ÍRJON NEKÜNK!

A mező kitöltése kötelező!
A mező kitöltése kötelező!
A mező kitöltése kötelező!
A mező kitöltése kötelező!

VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!

Kovács és Társa Kft.
H-4466 Tímár, Szabadság út 2.
info@kovacsestarsakft.hu

Kovács Lajos
ügyvezető igazgató
06 20 937-0523
kovacslajos@kovacsestarsakft.hu

ifj. Kovács Lajos
iműszaki vezető
06 20 246-4764
kovacslajos@kovacsestarsakft.hu

Kovács Róbert
termelési vezető
06 20 969-2389
kovacs.robert@kovacsestarsakft.hu

Nánási Sándor
MIR vezető
06 20 354-2434
nanasisandor@kovacsestarsakft.hu

Kovács és Társa Kft.
Image